Barcza Attila
Interpelláció megtárgyalása I/10022 Hogyan segíti a kormány a kollégiumi férőhelyek bővítését?
BARCZA ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy vélem, hogy a fiataloknak minden életkorban máshogy kell segíteni; akik tanulnak, azoknak kollégiummal, akik elkezdenek dolgozni, azoknak olcsó albérlettel, és akik családot alapítanak, azoknak saját lakással. Ebbe az elképzelésbe illeszkedik bele a kollégiumi férőhelyek száma. Budapesten 17 ezer a kollégiumi férőhelyek száma, erre 57 ezren jelentkeztek. Országosan nagyságrendileg 53 ezer a férőhelyek száma, erre több mint 120 ezren jelentkeztek, tehát van itt bőven tennivaló. A magyar költségvetésben a 21 pontos gazdasági akciótervből 10 pont szolgálja a megfizethető lakhatást, 3 a fővárosra koncentrál, 7 pedig az egész országra. Úgy vélem, hogy ezek az intézkedések tudják ezt segíteni, és a kollégiumi férőhelyek bővítését is a jelenlegi tervezett intézkedések érdemben tudják segíteni, úgyhogy a szakmailag megalapozott és kiváló választ elfogadom. (Taps a kormánypárti padsorokból.)