Vécsey László
Bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája T/10010 A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatról
VÉCSEY LÁSZLÓ, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság a 2024. december 12-én tartott ülésén megtárgyalta a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatról szóló T/10010. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság a Házszabály 46. §-a alapján 26 igen szavazattal, 8 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő T/10010. számú törvényjavaslat célja, hogy megteremtse a HUN-REN versenyképes, hatékony és teljesítményalapú működési feltételeit, ezentúl megalapozza a HUN-REN nemzetközi pályára állítását is, valamint tovább erősíti a kutatói munka megbecsültségét azáltal, hogy lehetőséget teremt egy vonzó kutatói életpályamodell kialakítására. Az imént elhangzott célok elérése érdekében a javaslat tartalmazza a rugalmas működési környezet, valamint az infrastrukturális feltételek megteremtésének lehetőségét, továbbá rendezi a finanszírozás kérdését is. A javaslat legfontosabb elemei közé tartozik, hogy jogutódlással egyetlen új, önálló jogi személy jön létre, valamint a HUN-REN létesítéséhez az állam legalább egymilliárd forint összegű pénzbeli hozzájárulást is biztosít. (21.10) Ezenfelül az új irányítási struktúra alapján a HUN-REN ügyvezető szerve az irányító testület lesz, amely hétfős létszámmal kerül létrehozásra. Összetételét tekintve tagjainak több mint felét a tudomány művelői közül szükséges kiválasztani. A Törvényalkotási Bizottság eljárása során a javaslat több helyen kiegészítésre és technikai jellegű pontosításra került. Kiemelendő, hogy a HUN-REN közfeladatai pontosításra kerültek, valamint jogszabályszerkesztési pontosítás is történt. Fontos megemlíteni még, hogy a HUN-REN tisztviselői nem lehetnek közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok tisztviselői. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elhangzottak ismeretében úgy gondolom, hogy a törvényjavaslat támogató rendelkezéseket tartalmaz, ezért bízom annak elfogadásában. Köszönöm, elnök asszony. (Taps a kormánypártok soraiban.)