Ander Balázs

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Ami a preambulum egyes elemeit illeti, el kell hogy ismerjem, még ellenzékből sem tudtunk volna szebben fogalmazni és kecsegtetőbb jövőképet felvázolni, mint ahogy azt kormánypárti részről önök megtették. Azonban a puding próbája majd az evés lesz. Hadd utaljak akkor én itt az előbb elhangzott történelmi párhuzamok mellett szintén egy történelmi érdekességre. Annak idején, amikor Széchenyi pölöskei jobbágyai elolvasták a Hitelt, akkor Széchenyit felkeresték, és azt mondták neki - mivel peres ügybe keveredtek a földesúrral -, hogy tettleg akarják érezni azon arany szavakat, amelyeket a Hitel című munkában Széchenyi megfogalmazott. Mi is így vagyunk ezzel a preambulummal, nagyon jó lenne, ha ezt majd a valóságban is megtapasztalhatná a magyar utazóközönség. Ezzel kapcsolatban azonban erős kételyeink és fenntartásaink vannak, hogy hogyan fog működni. Az kétségkívül igaz, hogy ha ez a 30 százalékos bővülés - legalábbis ami a kistelepüléseket, a vidéki Magyarország legelmaradottabb részeit érinti - valóban megtörténik, az, hogy őket jobban be tudják kapcsolni a közlekedés véráramába, az egy előrelépés lesz. De előttem is elhangzott már az a kérdés, és szeretném, ha erre érdemi választ kapnánk, hogy mi a helyzet a másik 2 ezer településsel, ahol adott esetben most ennél a kötelezően meghatározott minimumnál jóval kedvezőbb szolgáltatást biztosítanak. Várható-e, hogy ott csökkenni fog a szolgáltatás mennyisége és éppen ezáltal a minősége is? Ugyanis ha ez bekövetkezne ennek a törvénynek a szellemében, akkor az gyakorlatilag keresztülhúzza ezt az egész preambulumot, hiszen ha már csak az egyes arányokat nézzük, mekkora népcsoportot érint a kedvező változás, és mekkorát érinthet, mondjuk, a járatok lehúzása, a párhuzamosságok ilyesféle megszüntetése, akkor azt kell mondani, hogy itt több úszna el a vámon, mint ami a réven adott esetben bejött, vagy fordítva, teljesen mindegy. A lényeg az, hogy a magyar emberek ne érezzék ezt a saját bőrükön károsnak. Miniszter úr eléggé kritikus volt azzal kapcsolatosan, amikor felvázolta a MÁV-nál tapasztalható állapotokat. Beszélt arról, hogy a kocsiállomány, a vagonok átlagéletkora 40 év, a mozdonyoké 50 év, ami tényleg horrorisztikus, s beszélt arról is, hogy a pályahossz 50 százalékát lassújelek tarkítják, tehát igen komoly minőségbeli problémákkal küszködnek a vasutasok, illetve a vasúti közlekedést használó magyar állampolgárok. Ezen viszont mindenképpen javítani kellene. Arról egy szó nem hangzott el, hogy ezt a gyakorlatban hogyan tudják megvalósítani. Amikor miniszter úr például kritikaként fogalmazza meg, hogy egyes aberrált belpesti libsi gyerekek kifejezik kételyeiket és felháborodásukat az egész magyar közlekedéspolitikával kapcsolatosan, akkor szeretnék arra utalni, hogy még csak véletlenül sem vagyok aberrált, sem belvárosi, sem libsi. Tehát ha kritikát fogalmazok meg, akkor azt nem ilyen alapon teszem, és nem is azért, hogy az 53 ezer, közlekedésben foglalkoztatott magyar munkavállalót vegzáljam. Ugyanis miniszter úrtól az is elhangzott, hogy az ellenzék gyakorlatilag l'art pour l'art jelleggel csak azért támadja a magyar közlekedéspolitikát, hogy ebbe az 53 ezer emberbe belerúgjon. Ez nincs így. Valóban óriási tisztelettel kell hogy adózzunk azoknak a munkavállalóknak, akik a MÁV-nál, a Volánnál dolgoznak, és biztosítják azt, hogy több millió honfitársunk eljusson iskolába, eljusson a munkahelyére, eljusson a kórházakba, eljusson a közügyeit intézni, és egyáltalán kapcsolatot tudjon tartani a nagyvilággal. Tehát hála és köszönet illeti ezeket az embereket. Ha kritikákat fogalmazunk meg, akkor az nem azért történik, hogy őket bántsuk, sokkal inkább azért, hogy felhívjuk a tisztelt kormánypárti többség figyelmét olyan problémákra, amelyek valóban a magyar emberek mindennapjait érintik. Egyébként azt is elismerem, hogy vannak jó dolgok, ilyen például a tarifareform. Nem hiszem, hogy a Jobbik részéről hallottak volna ezzel kapcsolatos kifogásokat vagy kritikát, de ha ilyen megtörtént, akkor én most ezért gyakorlatilag megkövetem önöket. Ugyanis annak szellemében, mint ahogy annak idején Baross Gábor alatt történt a dolog - aki azt mondta, hogy a zónareform bevezetésével azt akarja, hogy a brassói ténsasszony jöjjön föl Budapestre kalapot venni, és óriási mértékben megugrott a tömegközlekedés akkori használóinak a létszáma -, egy sikeres tarifareformot valósított meg. Úgy néz ki, hogy ez a tarifareform is sikeresnek tűnik Magyarországon. Tehát nem akarok én a kákán is csomót keresni, isten őrizzen ettől. Viszont, ha problémát látok, akkor engedtessék meg, hogy azt igenis kifejtsem, és ne az legyen a minisztériumi válasz erre, például a pályaudvarok privatizációja kapcsán, hogy szó sincs ilyesmiről. S idézném a miniszter urat: ez az egész egy abszurd és idióta megközelítés. Ennyivel elintézni egy valós és létező problémát, azt hiszem, hogy a hatalmi arrogancia csimborasszója, ezt kell hogy mondjam. Nos, amit mi támadni szoktunk - még csak azt sem, mert ilyen is volt egyébként miniszter úr részéről -, hogy le akarjuk állítani a vasúti fejlesztéseket. Kérem szépen, ha van párt ebben az Országgyűlésben, vagy frakció - és ideértem az LMP részéről Keresztes képviselőtársamat is, aki rengetegszer felszólalt a vasút védelmében -, azt hiszem, hogy a Jobbik frakciójának részéről mi is megtettük a magunkét, és soha nem támogattuk a valós vasúti fejlesztések leállítását. Egy olyan vidékről érkeztem én magam is, amely megszenvedte már a ’68-as kádárista vidékpusztító, mondjuk úgy, hogy közlekedésracionalizálási programnak hazudott valamit, ami nyilván nem ez volt, amikor bezárták az ottani szárnyvonalakat, amikor tönkretették azt a közlekedési hálózatot, ami az előtte lévő évtizedekben, évszázadban kiépült. Azóta is sínyli ezt a vidék. De valóban úgy van, hogy a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok majdnem ötven vasúti szárnyvonalat érintő bezáráshullámának is issza a magyar vidék a levét. (12.40) Tisztelt Kormánypárti Többség! Amikor önök még ellenzékben voltak, akkor fennen hangoztatták, hogy a magyar állam nem kegyet gyakorol a vidéki polgáraival, amikor működteti a vasutat, hanem a kötelességét teljesíti. Aztán amikor 2010-ben kormányra kerültek, ezt valahogyan elfelejtették. Pedig hát, Fónagy államtitkár úr akkori szavait aranyba kellett volna vésni, és örök mérceként kellett volna hogy alkalmazzák. Azt hiszem, hogy a vidéki Magyarország előrébb lenne, és az az elmúlt 14 év talán nem sikeredett volna közlekedéspolitikai szempontból ennyire gyászosra arra mifelénk sem. Nem csak önökre kívánom kihegyezni. Elmondtam: a probléma lényege sokkal mélyebbre, sokkal távolabbra nyúlik, hiszen még a ’80-as évek elején, mondjuk, Magyarországon a MÁV éves viszonylatban mintegy 200 kilométernyi vasutat újított fel. Ez a rendszerváltás vagy módszerváltás utáni évekre 4 kilométerre zsugorodott évente, tehát van honnét feltápászkodni, van honnét javulni. A kérdés ismét az, hogy honnét lesznek erre források. Amikor itt az ellenzék egyes részei, mondjuk, az EU-s források olyan könnyedén történő hazahozatalára hivatkoznak mint általános gyógyírre, akkor azért hozzá szoktuk tenni, hogy amikor ezeket a pénzeket jogállamisági kifogásra hivatkozva nem kapjuk meg Brüsszelből - tény és való, vannak jogállamisági problémák és korrupciós problémák Magyarországon dögivel -, azért én legalábbis hozzá szoktam tenni innét, a Jobbik frakciójából, hogy eléggé abszurd, fölháborító dolog, amikor ezt Magyarország fejéhez az Eva Kailik meg a Didier Reyndersek vágják; nem beszélve, mondjuk, akkor „Pfizer” von der Leyen asszonyról. Igen, ők nekünk ne beszéljenek! Jobb szeretném egyébként én magam is, ha magyar állampolgárok lennének, mondjuk olyan helyzetben, olyan polgári színvonalon itt Magyarországon, hogy ki tudják kérni maguknak azt a hatalmi arroganciát és gőgöt és mindazt, amit mondjuk, adott esetben a nemzeti máz alatt önök, kormánypárti többség el szoktak követni. Szóval, ha kritizálunk valamit, akkor visszakanyarodva ide, a hosszú bekezdésem elejére, az nem a vasútfejlesztés, annak legfeljebb csak egy szegmense. Ez pedig nem más, mint a Budapest-Belgrád vasútvonal teljesen értelmetlen hazai fejlesztése, amire összességében mintegy ezermilliárd forintot szórnak ki. A hatástanulmányokat titkosították, és azt azóta sem sikerült megmagyarázniuk, hogy ha mondjuk, a Kínában hajóra pakolt áru heteken vagy éppen egy hónapon keresztül utazik a tengeren, és megérkezik aztán végül Pireusz kikötőjébe és eljut a magyar határra, akkor mi a fenét számít már az a néhány órányi útvonal-rövidülés, amit itt, a pálya felújítása során nyerhetnek? Szerintem az az ezermilliárd forint sokkal jobban hasznosulhatna egyébként ezernyi más területen. Ha csak a MÁV-ot nézzük, utalnék akkor itt újfent arra, amit önkritikusan a miniszter úr és Lázár miniszter úr az előbb bevallott: milyen a járműállomány életkora. A pályahosszon hány százalékon található lassújel, ami megnehezíti a közlekedést, ami azokat az állandó anomáliákat okozza, amelyekről itt ellenzéki képviselőtársaim is teljes joggal beszámoltak és felhánytorgatják? Szóval, ezt a fejlesztést mi nem tudjuk támogatni, és ha ezt az összeget, amit erre fordítanak, hasznosabban, bölcsebben fektetnék be, akkor, azt hiszem, hogy azok a problémák, amelyekről itt nap mint nap beszélni szoktunk, lényegesen csökkenthetőek volnának. Aztán a másik: itt van egy, mondjuk úgy, utolsó aranytartaléka a magyar államnak, a MÁV-nak, a pályaudvaroknak, annak a 89 hektárnak a gyakorlatilag mindenféle ellenszolgáltatás nélkül 99 évre való akár elkótyavetyélése is, ami döbbenetes, fölháborító és valóban vadprivatizációs időket idéző metódus! Ha önök ezt nem így tennék, hanem ennek megkérnék legalább az árát, úgy, ahogy… Egyébként azt sem támogattuk, amikor Gyurcsányék eladták a repteret, de mai áron azért legalább ezermilliárd forintot kértek, önök meg egy fillért nem akarnak ezekért az aranyat érő területekért. Még csak konkrét fejlesztési terveket sem kérnek azoktól a nyilván hatalomközeli haveroktól, akik majd ezeket meg fogják kaparintani, és a saját maguk szempontjából, biztos vagyok benne, hogy kecsegtető módon tudják majd hasznosítani. Szóval, ilyesmivel nem tudunk egyetérteni, ezt ne is várják el tőlünk, hiszen a közérdek és a magánérdek, a profitérdek olyan mértékben ütközik ezekben az esetekben, amire felelős ellenzéki pártként egészen egyszerűen nemet kell hogy mondjunk. Akkor hadd emlékeztessek még itt egy történelmi példára Somogy megyéből! ’92-ben az Állami Vagyonügynökség - ez nem, nem vasúti történet, de rémesen hasonlít ez az egész vadprivatizációs történet ahhoz, ami most is be fog következni, ha önök ezt végig tudják vinni -, szóval, 8 ezer hektár állami földet adott egy osztrák cégnek hektáronként 10 forintért, bányászati jogostul, halászati jogostul, vadászati jogostul. Gyakorlatilag csak az első éjszaka jogát nem kapta meg az új földbirtokos. Aztán egy bécsi választott bíróság volt olyan pofátlan, és azt is kimondta, hogy ez az egész nem ütközik jó erkölcsbe, és gyakorlatilag még a magyar állam érezze magát megtisztelve, hogy a dísz (sic!) kormányzati feladatok ellátásáért cserébe, hát, akkor ez az osztrák cég 10 Ft/hektáros áron magára vállalta ennek a területnek a jó gazda szerepét. Ilyen kísérteties párhuzamok jönnek most is elő ezzel az újféle javaslatukkal kapcsolatosan, ami valóban hiányzik ebből a törvényjavaslatból, de ezer szállal kapcsolódik a hazai tömegközlekedéshez, közösségi közlekedéshez, annak fejlesztéséhez, illetve a fejlesztési lehetőségek adott esetben elherdálásához. Szóval, teljes joggal kritizálta az akkori ellenzék is ezt a vadkapitalista, neoliberális felfogást, amit most önök - eltelt azóta jó 30 év - le kívánnak másolni; és a magyar emberek kárára ezt meg akarják valósítani, ahelyett egyébként, hogy az elsődleges problémákkal foglalkoznának, és ezeket a lehetőségeket arra hasznosítanák, hogy azokat a problémákat, amelyekről - itt is még egyszer aláhúzom - miniszter úr is önkritikusan beszélt, és mi ellenzékből ahányszor csak lehet, a kormánypárti többség orra alá dörgölünk - szóval, ezeket megoldják. De ilyen módon az ilyen neoliberális, vadkapitalista, rablóprivatizációt megvalósító módon ebből semmi nem lesz. Éppen ezért, amivel kezdtem, az a szép felvezető, az a preambulum, amivel ideálltak elénk, a gyakorlatban valószínűleg nem fog működni. Köszönöm szépen, és várom a válaszukat.