Keresztes László Lóránt

Általános vita lefolytatása T/10008 A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról

TransportationCycle 2022-2026Bill HU_B_2022_45643#86source ↗

DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A belső közvetítőrendszeren keresztül néztem Lázár miniszter úr expozéját. Azzal kezdte a miniszter úr, hogy kritizálta az ellenzéki frakciókat, az ellenzéki képviselőket, és azzal vádolta meg őket, hogy inaktívak a közlekedéssel kapcsolatos vitákban. Jelzem itt a közvetítést nézőknek, hogy jelenleg sincs a teremben Lázár János miniszter úr, tehát ő egy expozét ezzel kezdett, majd nem követi végig a vitát. Én nagyon remélem, hogy ő is nézi a közvetítést, és majd az elhangzott felvetésekre válaszolni fog, miniszter úr. A tartalmi fölszólalásomat azzal szeretném kezdeni, hogy tisztelettel megköszönöm a munkáját mindenkinek, aki a magyar közlekedési ágazatban dolgozik. Én azt gondolom, hogy egyetértünk abban, hogy emberfeletti munkát végeznek, egyébként nagyon sokszor érdemtelenül rossz körülmények között, borzalmas állapotú infrastruktúra használatával vagy borzasztó járműállomány használatával. Azt gondolom, hogy hálás lehet a teljes magyar társadalom és a magyar gazdaság, hogy az alapvető rendszerek működtetéséhez emberfeletti erővel hozzájárulnak. Azért is tartom fölháborítónak azt, amit Lázár miniszter úr mondott, hogy a kritikákat, amiket a kormány felé sokan - egyébként nem csak politikusok, szakmai szervezetek - megfogalmaznak, megpróbálja átirányítani a közlekedési ágazat dolgozóira. Nem, tisztelt miniszter úr, innét is üzenem önnek, hogy nem a MÁV, nem a busztársaságok dolgozóit, nem a helyi, egyébként városi vagy éppen önkormányzati fennhatóság alatt lévő közlekedési vállalatok munkavállalóit érik azok a kritikák, amik elhangoznak, jellemzően egyébként szakmai szervezetek részéről vagy éppen önkormányzatok részéről, hanem az alkalmatlan és dilettáns kormányzatot. (13.00) Egészen felháborítónak tartom, tisztelt Lázár miniszter úr, hogy 14,5 év kétharmados Fidesz-KDNP-s kormányzás után eljön ide az Országgyűlésbe, és az egyik legmeghatározóbb stratégiai ágazatról gyakorlatilag egy programbeszédet tart. Tehát Lázár miniszter úr idejön szűk másfél évtizedes kormányzás után, és közlekedési alkotmányról beszél, miután egyébként a közlekedés jelenlegi válságközeli helyzete alapvetően annak tudható be, hogy ez a kormány alapvetően alkalmatlan volt arra, hogy ezt a nagyon fontos közszolgáltatást akár csak fenntartsa, nemhogy fejlessze. Közlekedési alkotmányról beszél, amikor a MÁV esetében gyakorlatilag egy összeomlásközeli helyzetről beszélünk, vagy éppen akkor, amikor az állami tulajdonú közúthálózat úgy néz ki ma Magyarországon, 2024-ben, hogy az úthálózatnak az 53 százaléka a rossz vagy a nem megfelelő kategóriába tartozik. Ezek után beszél úgy Lázár János, mintha tiszta lappal valamiféle új korszak nyitásáról kellene itt beszélni. Azt is elmondhatjuk, látva egyébként az elveket, amelyek mentén ez a magát egyébként nemzetinek hazudó kormány dolgozik, hogy tulajdonképpen az elmúlt 14,5 évben Kóka János is lehetett volna a Fidesz közlekedéspolitikáért felelős minisztere, akkor sem hajthattak volna végre nagyobb rombolást. Itt megint csak arra kell utalnom, hogy ez nem a közlekedési ágazatban dolgozó munkavállalók felé megfogalmazott kritika, hanem az alkalmatlan közlekedési kormányzat felé megfogalmazott kritika. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Itt sem lehet arról beszélni, én elismerem, hogy 2010-ben egy nagyon nehéz örökséggel vette át a munkát ez a kormány, az azt megelőző balliberális kormányok felé is rengeteg kritikát lehet megfogalmazni és kell is, tőlem az elmúlt években egészen biztosan nem hallhattak pozitív véleményt a balliberális kormány közlekedéspolitikájáról. De nem igaz az, hogy a rendelkezésre álló források felelős és szakértő fölhasználásával ne lehetett volna érdemi változást, érdemi javulást elérni a magyar közlekedési rendszer állapotában, és úgymond ne lehetett volna pozitív elmozdulást elérni akár a vidéki térségek gazdaságfejlesztésében is. Hogyha forrásokról beszélünk - én most nem fogom kinyitni ezt a vitát, nem fogom idehozni -, ezermilliárdos nagyságrendben adtak már egyébként az elmúlt években vagy adnak mostanában önök különböző támogatásokat, közvetlen vagy közvetett támogatásokat idegen ipari szereplők, akkumulátoripari szereplők idecsábítására. De nyilván itt csak arra szerettem volna utalni, hogy lett volna forrás egyébként a rendkívül fontos stratégiai infrastruktúra fejlesztésére. Másik oldalról említette már Ander Balázs képviselőtársam a Budapest-Belgrád vasúti projektet, amelyre önök ezermilliárd forintot, körülbelül ennyit szórtak, illetve szórnak el a későbbiekben is. Én azt gondolom, hogy érdemes néhány percben megemlíteni ezt a titkosított és egyébként a magyar nemzeti érdekekkel össze nem hangolható projektnek a részleteit, hogy ennek mi a jelentősége. Valóban, ez az úgynevezett Budapest-Belgrád program a kínai kézben lévő pireuszi kikötő elérését szolgálja. Mondhatjuk, hogy kínai érdekekből levezethető, hogy mi értelme van egy ilyen infrastruktúra-fejlesztésnek, egyébként hozzáteszem, kínai hitelből, de végül a magyar adófizetők pénzéből. De emlékezzünk arra, hogy Szijjártó Péter többször beszélt arról, hogy a magyar kormány kikötőt létesít Trieszt városában. Én elmentem egyébként megnézni Triesztben ezt a lepusztult egykori kőolaj-finomítót, nyomokban sem emlékeztetett egy olyan területre, ahol valaha is megálmodható tengeri kikötő, de nagyot álmodott a kormány. Ugyanakkor azt mondta ezzel kapcsolatban Szijjártó miniszter úr, hogy ha lesz Triesztben egy magyar tulajdonú kikötő, akkor az minden közlekedési és szállítási igényt ki fog tudni elégíteni. Tehát pontosan tudjuk, hogy a trieszti kikötő és a pireuszi kikötő egymásnak konkurenciája. Egyébként még az önök szövetségese, a Lega képviselői is világosan elmondták, hogy nem érdemes ezen a balkáni útvonalon fejleszteni, hiszen már a kínaiak is megjelentek Triesztben, a kínaiak is ott fejlesztenek, és valószínűleg ez lesz a kínaiaknak a logisztikai bázisa, tehát úgymond semmi értelme - amúgy a kínai érdekeket leszámítva semmi értelme - óriási forrásokat fordítani a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésére. Zárójelben jegyzem meg azt, hogy ezt olyan módon tették meg, hogy ha összehasonlítjuk egyébként az erre a fejlesztésre akár a szerbiai szakaszon elköltött forrásokat, ezt még csillagászati áron is hajtották végre. Nos tehát, a lényeg az, hogy lehetett volna és lett volna önöknek ideje, lehetősége és forrása, hogy felelős közlekedéspolitikát valósítsanak meg, és valóban rendbe lehetett volna tenni, lehetett volna fejleszteni a magyar emberek és különösen a vidéken élő emberek mindennapjait meghatározó vasúti infrastruktúrát, és ki lehetett volna már dolgozni egy olyan egységes közlekedési rendszert, amely egyébként a rendelkezésre álló források hasonló mennyisége mellett mára már egy sokkal jobb szolgáltatást tudna biztosítani, megjegyzem, akár mondjuk, kiépítve a hazai buszgyártásnak vagy járműgyártásnak a lehetőségeit is. Ezt önök elmulasztották, ez gyakorlatilag egy ilyen SZDSZ-es teljesítménynek feleltethető meg. Tehát indokolatlan úgymond, én azt gondolom, minden pozitív várakozás egy ilyen közlekedési alkotmánynak nevezett törvényjavaslat vitájában. Nos, Lázár miniszter úr és a kormánypárti képviselők is úgy beszéltek, mintha ráébredtek volna 14,5 év után, hogy a közlekedés mennyire fontos a vidéki térségek népességmegtartó képessége szempontjából. Arról beszéltek, hogy ha vannak olyan képviselők, akiket érdekel a választópolgárok sorsa, akkor ő is kezdjen el ezzel foglalkozni. Nos, az elmúlt években bizony igen sokan voltunk, Ander képviselő úr is közéjük tartozott, akik nagyon sokszor hívták fel a figyelmet, hogy az amúgy elárult és elhagyott vidéki térségekben mekkora érvágás az, hogyha megszüntetik a vasúti mellékvonalakat. Önök egy olyan lépést tettek meg a legutóbbi lépésükkel és tíz vasúti mellékvonal esetében, amit önök neveztek még ellenzékből vidékellenes politikának és vasútrombolásnak, hozzáteszem, mértékadó szakmai szervezetek pedig dilettáns politikának nevezik azt, amit önök megtettek. Egy olyan térségben élek Pécsett, Baranyában, ahol jelentősen érvényesülnek ezek a lépések. A Dombóvár-Komló vasútvonal felszámolása, megszüntetése mellett sem lehet semmiféle szakmai érvet felsorakoztatni. Baranyára, illetve az egész dél-dunántúli térségre jellemző egyébként, hogy minden irányban nyomon követhetőek a rendkívül rossz minőségű közlekedési kormányzásnak a hatásai, borzalmas állapotban van az infrastruktúra. Egészen elképesztő, hogy egy kettős perifériában élünk ebben a térségben, mondhatjuk, hogy az országhatár másik oldala egy periférikus térség, alig van lehetőség az országhatár átlépésére, tulajdonképpen az elszigeteltség helyzetében vagyunk, és ezt rontja egyébként a közlekedési infrastruktúra és a közlekedési szolgáltatások rendkívül alacsony minősége. Baranya megye országosan a leginkább elaprózott településrendszerű megye, itt van a legtöbb kistelepülés, aprófalu, de itt van egyébként a Dunántúl legnagyobb városa is. Beszélt itt a miniszter úr arról, hogy a budapesti agglomeráció problémáit különválasztják az ország többi vidéki térségétől. Itt még megemlítette Debrecent, amely külön figyelmet kap a kormány részéről. De én felhívom az államtitkár úr és a miniszter úr figyelmét, hogy a nagy vidéki megyei jogú városok, régióközpontok körüli agglomerációt is így kellene tekinteni. Ott van Pécs városa. Pécs Dunántúl legnagyobb városa, ennek ellenére egy rendkívül rossz anyagi helyzetben lévő térségnek a központja; egyébként a súlyához, a történelméhez, az értékeihez és csodálatos jellegzetességeihez mérten nagyon gyenge gazdasági alapokkal rendelkezik Pécs városa. De itt, ebben a városban is tetten érhető az egyik dilettáns és úgymond vidékellenes lépés a kormányzat részéről. Tisztelt Államtitkár Úr és Tisztelt Miniszter Úr! Önök évekkel ezelőtt itt a Covid-válság idején hoztak egy döntést, hogy kivonul az állam, illetve kivonul a kormány a vidéki városok helyi tömegközlekedésének a finanszírozásából. Tehát tudjuk, hogy Budapesten az állam részt vállal a helyi tömegközlekedés fenntartásából, ez a vidéki városok esetében csak nagyon minimális mértékben valósul meg. Én azt gondolom, hogy abban nem vitatkozhatunk egymással vagy nincs értelme vitatkozni, hogy nincs olyan önkormányzat, nincs olyan város ma Magyarországon, amely önállóan képes arra, hogy kitermelje a helyi tömegközlekedésnek a fenntartására vonatkozó forrásokat. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Lázár Miniszter Úr! Én azt el tudom mondani, hogy Pécs városnak nemcsak megyeközpontként, hanem régióközpontként is rendkívül fontos szolgáltatások egész sorát kell nyújtania. Beszélt a miniszter úr az egészségügyi szolgáltatásokról, a közoktatásról s a többi. Pécsre is több tízezren érkeznek mindennap, ingázók, és természetesen Pécsen belül is óriási a mobilitási igény. Ennek a kiszolgálásában gyakorlatilag magukra hagyták a pécsi adófizetőket. Mi az oka ennek, tisztelt államtitkár úr? Én sokszor fogalmaztam meg önök felé, Lázár miniszter úr felé közvetlenül is, hogy mikor mérlegelik ennek a rendkívül káros döntésnek a súlyát, és mikor vesz végre részt a kormány abban, hogy a vidéki városok a helyi közlekedésük fenntartásához megkapják a megfelelő forrásokat, hogy ne a vidéki önkormányzatoknak, ne az ott élő adófizetőknek kelljen ezt szinte teljes egészében kitermelni. Pécs városában, amióta én képviselő vagyok, rendkívül rossz állapotban van a közlekedési infrastruktúra, a járműállomány. Én minden évben nyújtok be módosító javaslatokat a költségvetéshez annak érdekében, hogy a pécsiek kapják meg, Pécs városa kapja meg a központi költségvetésből a szükséges forrásokat a járműállomány fejlesztésére. Tisztelt Államtitkár Úr! Ezt a Fidesz és a KDNP minden évben leszavazza. Most a napokban volt éppen szavazás ezekről a módosítókról, idén is leszavazták ezeket a módosítókat. Pécs városában még annak idején egy szocialista-liberális mutyi révén volt egy buszeladási botrány, majd később, a fideszes időszakban egy egy buszbeszerzési botrány, amivel kapcsolatban konkrét kár érte Pécs városát. Nem a pécsiek, nem az ott élők tehetnek arról, hogy egyébként a városnak nincsenek forrásai a járműállomány korszerűsítésére. (13.10) Hasonlóképpen megérdemelnék az ott élők és egyébként az egész térség, Pécs vonzáskörzete, hogy ott egy regionális szemléletű, jól működő közösségi közlekedési rendszer kialakítására lehetőség legyen, és ehhez a központi költségvetésből biztosítsák a forrásokat. Egyébként nagyon sok előrelépést próbáltunk már annak idején, még annak idején önkormányzati képviselőként is megtenni Pécsett. Az én indítványomra vezették be például Pécsett a kisgyermekes bérletet, vagy szintén én indítványoztam, hogy egy ma is létező polgárőrbérlet bevezetésre kerüljön. Tehát én azt gondolom, hogy mind a szakmai koncepciók, mind a lehetőségek, mind a törekvés megvan egyébként a vidéki nagy agglomerációk esetében az önkormányzatokban is, hogy egy jó szemléletű, szakmai szemlélettel, közlekedési szakmai szemlélettel megtámogatott és egyébként az egész térség gazdaságfejlesztése számára nélkülözhetetlen fejlesztés megvalósuljon. Ehhez bizony kellenek jogszabály-módosítások, amelyeket egyébként ez a törvényjavaslat nem tartalmaz, és kell végre az a belátás, hogy a központi költségvetésből a forrásokat meg kell adni ezeknek a térségeknek. Tisztelt Államtitkár Úr és tisztelt Miniszter Úr! Remélem, hogy kapunk konkrét választ arra, hogy mikor változtatják meg ezt a döntést, és mikor adnak érdemi forrásokat a vidéki városok helyi közlekedésének fenntartására. És akkor egy szimbolikus ügyről még a hátralévő néhány percben: említettem már a Dombóvár-Komló vasúti mellékvonal bezárását, és ismét szeretném aláhúzni, hogy önök ezt vasútromboló, vidékellenes lépésnek - nagyon helyesen, vidékellenes lépésnek - titulálták akkor, amikor önök még ellenzékben voltak. Most mégis Lázár János utasítására megszüntették a Dombóvár-Komló vasúti mellékvonalon a személyszállítást, miközben ennek semmiféle szakmai indoklása nem volt. Semmiféle előzetes egyeztetés nem előzte meg ezt a javaslatot, és ilyen módon gyalázatos lépésként, ilyen módon Baranya vármegye második legnagyobb városa maradt közlekedési személyszállítási bekötés nélkül. Egyértelmű, hogy a jelenlegi kiváltó buszközlekedés menetideje 24 perccel hosszabb, tisztelt államtitkár úr, mint az egyébként viszonylag jó állapotú mellékvonalon a vasúti közlekedés lehetősége volt. Nyilván a kényelem tekintetében és a kihasználhatóság tekintetében is az autóbusz-közlekedés messze elmarad a vasúti közlekedéstől. A kerekesszékesek vagy éppen a babakocsival közlekedő kisgyermekesek is nagyon nehezen tudják a pótló autóbuszokat igénybe venni, és azt is meg kell említeni, a jegyet sem lehet elővételben megvásárolni. Tehát hosszan lehetne még sorolni, hogy miért summázták úgy szakmai szervezetek ezt a vasútromboló lépést, hogy dilettáns döntés. Az a kérdésem, államtitkár úr, illetve a miniszter úr, hogy átértékelik-e ezt a rendkívül hibás döntést, és az egykor még ellenzékből meghatározott elvek mentén átgondolják-e azt, hogy visszaállítják Komló és Dombóvár között a vasúti személyszállítást. Látható volt az, hogy először a balliberális kormány bezárta a mellékvonalat, majd a Fidesz újraindította, és a Fidesz most újra bezárta, hogy voltak olyan időszakok, amikor megfelelő menetrend kialakításával jelentősen megnövekedett az utazóközönség, tudták is használni megfelelő körülmények között ezt a vasúti mellékvonalat. Majd elkezdődött a játék, egyébként azt gondolom, tudatosan, a menetrendek átalakításával, ilyen módon elriasztották az utasokat, majd feljogosítva érezték magukat, hogy lám-lám, egyre kevesebben utaznak, hogy immár megszüntessék ezt a vasúti mellékvonalat, hogy ezzel egyébként óriási kárt okozzanak a térségeknek. Tehát én arra szeretném kérni államtitkár urat és miniszter urat, hogy válaszoljanak erre, és kifejezetten azt szeretném javasolni, hogy Baranya és térsége, Komló és térsége és Pécs és térsége érdekében állítsák vissza a személyszállítást ezen a mellékvonalon, és egyébként hasonlóképpen a többi, országosan bezárt mellékvonalon, mert 150 ezer ember maradt az önök dilettáns döntése révén vasúti személyszállítás nélkül. Köszönöm, elnök úr, a türelmét.

Source: ParlText CEE · speech_id HU_S_20241217_00086