Illés Boglárka
Bizottsági jelentések vitája T/10013 A Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2015. évi VII. törvény módosításáról
ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Talán azzal kezdeném, ami, úgy gondolom, hogy ezt a vitát, tehát szigorúan véve a törvényjavaslatot nem érinti; az egy hulladékgazdálkodási kérdés (Dr. Keresztes László Lóránt bólint.), bár tény, hogy ha nukleáris energiáról beszélünk, akkor ott nukleáris hulladék is keletkezik, és én érteni vélem, hogy képviselő úr ezt miért kapcsolta össze. Én egy mondatban szeretnék rá válaszolni; a Házban pedig szerintem nagyon sok olyan lehetőség van, akár napirend előtti hozzászólás, azonnali kérdés, tehát további lehetőségek, amikor ezzel kapcsolatban részletesebb választ az illetékes szakterülettől tud kapni. Tudomásom szerint nincs folyamatban lévő kialakítás sem azon a területen, sem ott a környéken, amit a képviselő úr említett. Úgyhogy én azt szeretném kérni, hogy ezt érdemes alaposan körbejárni, érdemes az illetékes szaktárcával egyeztetni, hogy az ott élők, az ott lakók az ön szavára hagyatkozva vagy hivatkozva, de téves információk birtokába kerülve adott esetben ezt nehogy rémhírnek gondolják vagy így értelmezzék. Amire mindenképpen szeretnék reagálni, az az, hogy képviselő úr hivatkozott korábbi kérdésekre, korábbi válaszokra korábbi miniszterektől, minisztériumtól. Szijjártó Péter miniszter úr 2022 óta felel a Paks II. beruházásért, úgyhogy nyilván a Külgazdasági és Külügyminisztérium részéről arra tudunk reagálni, ami azóta történt, és a törvényjavaslat is ezzel hozható összefüggésbe. Amiről szerintem nem szabad megfeledkeznünk, az az, hogy ez a beruházásról szóló államközi szerződés, amelynek a módosításáról szó van, vagy amelyet ez a törvényjavaslat érint, ez tíz évvel ezelőtt köttetett a felek között. Úgy gondolom, azt mindannyian beláthatjuk, hogy az elmúlt tíz évben rengeteg változás zajlott a világban. Gondolhatunk itt akár a sajnálatos módon mai napig folyó orosz-ukrán konfliktusra a szomszédunkban. (A jegyzői széket Gelencsér Attila és Berki Sándor foglalja el.) És bár azt hozzá kell tennem, a magyar diplomácia hathatós közbenjárásának köszönhetően - és ezúton is köszönöm a kollégáknak az elvégzett munkát - az EU közvetlenül nem szankcionálta a nukleáris ipart, és így atomenergiára vonatkozó szankciók sincsenek érvényben, azonban vannak olyan atomenergiára nem vonatkozó szankciók, amelyek közvetett módon mégiscsak érintik a gazdasági körülményeket, és kedvezőtlenül érintik a legtöbb beruházást, közöttük sajnálatos módon a Paks II. beruházást is. (14.00) Szerintem nem mehetünk el szó nélkül a koronavírus-járvány mellett sem, hiszen az is az elmúlt 10 évben történt; láthattuk annak a gazdaságra, kereskedelemre gyakorolt hatásait. A Paks II. beruházáshoz olyan eszközökre és olyan elemekre van szükségünk, amiket sajnálatos módon Magyarországon nem tudunk előállítani. Tehát itt a kereskedelemre mégiscsak szükségünk van, és szükségünk van ezeknek a zökkenőmentességére is. Azt is meg szeretném említeni, hogy volt egy olyan periódus 2015 és ’17 között, amikor sajnálatos módon ugyanabban az állapotban volt a beruházás, a kezdeti időszakában, az Európai Bizottság vizsgálatainak az idején volt, és sajnos itt a tisztelt Ház falain belül is nagyon sok olyan ideológiavezérelt párt volt, amelyek vagy nem voltak érdekeltek abban, hogy ezt a beruházást meg tudjuk valósítani, vagy valamilyen egyéb okból kifolyólag ellenezték a Paks II. beruházást. És sajnos, mivel ők a Paks II. projekt ellehetetlenítését tűzték ki célul, ez volt az ő politikai céljuk, ezért az is hátráltatta, hogy az államközi szerződésben foglaltakat meg tudjuk valósítani. Egy nukleáris erőmű építése még ilyen eseteken kívüli időkben is rendkívül hosszadalmas folyamat, sok időt vesz igénybe, de nyilván ebben az elmúlt évtizedes folyamatban, ahogy említettem, nagyon sok olyan változó körülmény volt, amelyekhez szükséges alkalmazkodnunk, és ez az előttünk fekvő törvényjavaslat ezt az alkalmazkodást szolgálja. Azt tudom mondani, hogy egyetlenegy dolog nem változott, hiszen Magyarországnak stratégiai érdeke, hogy a Paks II. erőmű megépüljön. Képviselő úr említette a hozzászólásában az energiapolitikával kapcsolatban - lehet, hogy nem leszek pontos -, hogy ez egy elhibázott energiapolitika, vagy elhibázott az a típusú politika, ami megnövekedett energiát igényel. Én arra szeretném felhívni tisztelt képviselő úr figyelmét, hogy nemcsak Magyarországot érinti, nemcsak a kontinenst érinti, de világviszonylatban el lehet mondani, hogy egyre magasabb az energiaszükséglet mind a lakosság vonatkozásában, mind a cégek, vállalatok, ipar vonatkozásában, és persze nagyon-nagyon sok oka, nagyon sok háttéreleme van ennek, de amit ki szeretnék emelni, az az, hogy az ipar részéről nemcsak Magyarországon, hanem máshol is vannak olyan versenyképességi szempontok, amelyek ezt okozzák. Tehát az ipar részéről van egy megnövekedett energiaigény, de nemcsak az ipar részéről, hanem a lakossági fogyasztók részéről is. Önök, akik Magyarország zöldpártjaként - bár ön már talán kilépett a pártból -, zöldként tekintenek magukra, pontosan tudják, hogy vannak olyan éghajlattal kapcsolatos változások, amelyek okán növekedtek mind a lakosság, mind a vállalatok részéről az energiafogyasztási szokások, télen akár a fűtés vonatkozásában, nyáron a hűtés vonatkozásában, és itt a villamos energiára is nagyon nagy szükség van. És ne menjünk el a zöldátállás mellett sem! Ha azt a célkitűzésünket meg szeretnénk valósítani, hogy az ipar és elsősorban a járműipar az elektromosságra álljon át, akkor ott szintén szükség lesz a villamos energiára. Tehát ez a megnövekedett igény már egy realitás, és ez a kormányzati intézkedésektől függetlenül is egy realitás, amellyel érdemes szembesülnünk és amelyre érdemes felkészülnünk. A Paks II. beruházás pedig ezt a felkészülést kívánja szolgálni. Bízom benne, hogy abban egyetérthetünk, vagy legalábbis eljutottunk egy olyan konszenzusra itt Magyarországon és már az Európai Unión belül is - hiszen van egy olyan szövetség, amely az atomenergia mellett mint tiszta energia mellett már kiáll -, hogy atomenergia nélkül nincs fenntartható fejlődés és nincs fenntartható klímapolitika sem. Ha csak Magyarországra tekintünk, akkor azt láthatjuk, hogy a Paks II. beruházás következtében 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátása válhat elkerülhetővé hazánkban. És ha még más energiaforrások kiváltását is megnézzük, akkor azt látjuk, hogy éves szinten 4 milliárd köbméter földgázimport kiváltását teszi, teheti majd lehetővé Paks II., ha megépül. Tehát nekünk az a célunk, hogy Paks II. minél hamarabb megépüljön, minél hamarabb a magyar emberek, a magyar vállalatok, a magyar ipar szolgálatába álljon, és ezen keresztül tudjunk stabil és a lehető legköltséghatékonyabb és a legtisztább módon energiát biztosítani és energiát szolgáltatni. Én azért kérem a tisztelt Ház támogatását, hogy ezt meg tudjuk valósítani, és ez csak egy eleme az előttünk fekvő törvényjavaslatnak. Valószínűleg a következő időszakban még számtalan kérdés fog felmerülni a projekttel kapcsolatban. Én köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki figyelemmel kíséri a Paks II. beruházást és minden olyan építő jellegű hozzászólást, vagy minden olyan építő jellegű javaslatot meg fogunk fontolni a jövőben is, ami a Paks II. beruházás megvalósítását szolgálja. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)