Gréczy Zsolt

Napirend utáni felszólalások

Social WelfareCycle 2022-2026Bill 9999#148source ↗

GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A következő néhány percben szeretném képviselőtársaimnak bemutatni, milyen az, amikor egy önkormányzat valóban szolgál, szolgáltat. Teszi ezt úgy, hogy vigyáz a kerület pénzére, eközben segít a rászorulókon, és jobb minőséget szolgáltat, mint korábban. Ezt teszi a dr. László Imre vezette újbudai önkormányzat a közétkeztetés területén. A DK-s polgármester és csapata, a demokrata többség példamutató módon újította meg a közétkeztetést a XI. kerületben. Sokan nem tudják, de Magyarországon rengeteg ember érdekelt a közétkeztetésben. Legtöbben kényszerűségből, az állam részéről meg gyakran csak annyi a politikai érdek, hogy a kormányhoz hű cégek és politikusi körök gazdagodjanak belőle. Az önkormányzatok nyakába varrják a megvalósítást, de érdemi támogatást nem biztosítanak, mégis vannak, akik felesküdtek arra, hogy ezt is jobbá teszik. Újbuda polgármestere pénzt, időt, energiát nem kímélve próbál európai szolgáltatást nyújtani az újbudai gyerekeknek, rászorulóknak, időseknek. A megújult közétkeztetés mottója Újbudán: „Legyen finom és egészséges!”. Több mint kilencezren kapnak ételt, a napi kiosztott adagszám pedig 22 ezer. Mondom még egyszer: napi 22 ezer adag. A költségvetés több mint ötmilliárd forint évente. Ennek csak harmada állami támogatás, ennél többet, több, mint 40 százalékot tesz bele Újbuda önkormányzata és kevesebb, mint negyede befizetett térítési díj. Jövedelemtől függően, minimálbérhez igazítva, kedvezmények és támogatások is léteznek, bölcsődék, óvodák, iskolák, szociális intézmények vesznek részt a programban. Megvalósult az A és B menü iskolai és szociális területen, és a felmérések szerint az ételeket fogyasztók többsége elégedett a szolgáltatással. A környezettudatosság jegyében az országban egyedülálló módon lemondási kompenzáció is lehetséges, pont azért, hogy kevesebb legyen a kidobott étel. A gyermekétkeztetést igénybe vevő szülők, ha időben jelzik, hogy gyermekük valami miatt nem tud adott napon az intézményben étkezni, akkor a befizetett szolgáltatási díjon felül további 500 forint napi pénzbeli kifizetésben részesülnek. Az egy éve bevezetésre került példa nélküli kompenzációs programról bátran kimondhatjuk, hogy sikeres, Újbudán kevesebb lett a kidobott étel a több ezer tudatosan gondolkodó szülő segítségével. Ezenkívül nagyszerűen működik a fogyasztói visszajelzési rendszer is, amelynek egyik, számomra legkedvesebb része a folyamatos szülői kóstoltatás, illetve az Újbuda-applikáción keresztüli azonnali, akár fotós visszajelzés. Az újbudai iskolákban a gyerekek az A-B menün kívül salátabárból és hideg pultból válogathatnak, az egészséges étkezés jegyében például teljes kiőrlésű pékáru, zöldség és gyümölcs, cukor helyett inkább méz, gyümölcslé is szerepel a kínálatban. Több iskolában már a svédasztalos tálalást is bevezették. Az önkormányzat együttműködik a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel, így segítve azokat, akik csak korlátozottan juthatnak élelmiszerhez. A közétkeztetés megújítása és működtetése kiváló példa arra, milyen az, amikor egy önkormányzatnál nem lopnak, ellenben vigyáznak a pénzre, és mindent megtesznek azért, hogy emberhez méltó, igényes, választékos, egészségtudatos étkezési lehetőséget kínáljanak. Így kell bánni emberrel, közpénzzel. Büszke vagyok rá, hogy egy olyan kerület polgára vagyok, ahol a kerület épül-szépül és vigyáznak az ott élőkre. Újbuda, Budapest XI. kerülete ilyen hely. Példaként szeretném állítani mindenki számára, hogy így is lehet, sőt így érdemes, ahogy ezt Újbudán teszik. Köszönöm a figyelmet.

Source: ParlText CEE · speech_id HU_S_20241217_00148