Sas Zoltán
Napirend utáni felszólalások
SAS ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága az elmúlt évek gyakorlata szerint nem csupáncsak a bizottsági üléseken gyakorolja az ellenőrzési jogkörét, hanem személyesen látogatunk el olyan objektumokba, olyan intézményekbe, amelyek Magyarország biztonságával összefüggésbe hozhatók. Jártunk a határon, jártunk Pakson az atomerőműben, jártunk több katonai és polgári titkosszolgálati objektumban, ahol a munkatársak végzik a mindennapi tevékenységüket. Tettük ezt azért is, hogy személyesen tudjunk meggyőződni a munkavégzés körülményeiről és annak eredményességéről, illetőleg arról, hogy adott esetben milyen fejlesztésekre van szükség, hogy hatékonyabban tudják végezni a munkájukat. Az elmúlt időszakban a legutolsó alkalommal Koszovóban járt a bizottság delegációja, az ott szolgálatot teljesítő magyar katonákat látogattuk meg, illetőleg volt alkalmam találkozni a KFOR parancsnokával, és egy személyes egyeztetés keretében tájékozódni arról, hogy hogyan látja ő a magyar katonák teljesítményét, illetőleg tájékoztattak arról is, hogy a Pristinában, illetőleg Koszovóban kialakult helyzet hogyan is értelmezhető. A régió egy rendkívül bonyolult helyzetben van, hiszen több évtizede vallási, politikai és etnikai különbségek miatt az ott élő emberek roppant nagy feszültségben élik a mindennapjaikat, így a KFOR feladatai, a békefenntartó feladatai is csak rendkívül nehéz körülmények között megvalósíthatók. A KFOR parancsnokával teljes egyetértésben voltunk abban, hogy ebben a térségben is diplomáciailag egymás mellett kell megtanulnia az embereknek élni, ezt a problémát csak diplomáciai úton lehet rendezni. Láthatólag a Jugoszlávia szétesésével kapcsolatos fegyveres konfliktusok ezt az eredményt nem tudták elérni, és csak a békés úton történő rendezésnek lehet jövője. A magyar katonák munkájával kapcsolatban el kell mondanom, amit a parancsnok úr is megerősített, hogy a tőlük megszokott módon - minden misszióban egyébként ez egy megszokott tevékenység a magyar katonák részéről - kiváló teljesítményt nyújtanak, elkötelezettek, jól képzettek és a feladataikat gyorsan és hatékonyan hajtják végre. Így a parancsnok nagyon nagy elszántságot és nagyon nagy odaadást tapasztalt a magyar katonák részéről. Minden körülmények között bevethetők, és így igyekeznek biztosítani Koszovó biztonságát, és ezáltal Magyarország biztonságát is javítják. Összességében a bizottság jó néhány olyan területet megvizsgált ebben az évben, ahol azt kell mondjuk, hogy az ezen a szakterületen dolgozó munkatársak, legyenek akár katonák, rendőrök, tűzoltók vagy akármilyen olyan polgári személyek, akik Magyarország nemzetbiztonsági érdekeinek megvalósításáért dolgoznak, mindenhol azt tapasztaltuk, hogy kiemelkedő munkát végeznek a munkatársak. Természetesen azt is tapasztaltuk, hogy sok helyen, így egyébként Koszovóban is például a katonák elhelyezési körülményein, ami több mint húsz évvel ezelőtt került kialakításra még egy francia misszió során, ott bizony jócskán lenne mit javítani, és indokolt és szükséges is lenne, hogy a katonáink méltó körülmények között tudjanak aludni, pihenni. De Magyarországon is vannak olyan objektumok, amelyeknek a fejlesztése szükséges és indokolt. Ezzel is a hatékonyságot lehet javítani, illetőleg a munkakörülmények is sokkal nyugodtabbá tudnának válni. Mindezekre tekintettel is azt kell hogy mondjam, hogy elismerésem azoknak az embereknek, akik ilyen nehéz körülmények között is teljesítik a szolgálati feladataikat. Köszönöm a bizottság nevében a rendőröknek, a katonáknak, a tűzoltóknak, a polgári és katonai titkosszolgálati munkatársaknak vagy akár az Országgyűlési Őrség tagjainak a munkáját. Áldott karácsonyt és békés új évet kívánok mindannyiuknak! Köszönöm szépen, elnök úr.