Apáti István

DR. APÁTI ISTVÁN, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! A Mi Hazánk Mozgalom vezérszónokaként elöljáróban szeretném leszögezni, hogy részben nem óhajtom kettéválasztani vagy különválasztani ezt a beszámolót, ezt a napirendi pontot az ezt követő napirendi ponttól, hiszen jellegükből adódóan kicsit összemosódnak bizonyos területek. Tehát lesz egy olyan tárgykör, a béremelések vagy illetményrendezések és az úgynevezett szervezeti reform kérdésköre, amelynek vonatkozásában a dolog jellegéből, természetéből adódóan önnek is fel kell tennem néhány kérdést. Lehet azt mondani, hogy ez nem a 2022-es vagy 2023-as évhez kapcsolódik szorosan, de ilyen kiemelt súlyú ügyben, mondjuk, majd egy év múlva megfogalmazni kritikát meg kérdéseket, erősen megkésettnek tűnik, és nyilván ezekkel a kérdésekkel mélyebben kívánok foglalkozni az OBH-elnök meghallgatásával összefüggésben. Szóval, vágjunk is bele! Azért hozom ezt ide, tisztelt elnök úr, mert - hacsak a sajtóban nem helytelenül jelent meg valami - talán pont az ön szavazatával billent át az Országos Bírói Tanács ülésén egy fontos döntés, ahol a 15 tagból 14-en 7:7 arányban szavaztak. Ön billentette át ezt a kérdéskört, ami, ugye, elemi erejű felháborodást váltott ki a testületben. Nagyon jól hangzik addig a mondat, hogy jelentős mértékű illetményfejlesztés történhet, ami nyilvánvalóan önt és a Kúriát is érinti: 2025. január 1-je és 2027. január 1-je között a bírákat illetően átlagban 48 százalék, a titkárokat, fogalmazókat érintően 82 százalék, illetőleg az egyéb igazságügyi alkalmazotti területen százszázalékos bérfejlesztés valósulhat meg. Hát, ki ne örülne ennek? Nyilván ez önmagában támogatandó, csak az a helyzet, hogy úgy tűnik, ön mégis szó szerint a nevét és a szavazatát adta egy alig burkolt, pénzügyi eszközökkel megvalósított zsaroláshoz vagy sarokba szorításhoz. A szervezeti reform kapcsán érdeklődnék az ön álláspontja felől, hogy mégis mit gondolnak önök, mégis az ország egy tekintélyes testületének, ahogy ön is mondta, háromszáz éves múltra visszatekintő testületének első embereként mit gondol ön a bírói korhatárral kapcsolatos módosításról vagy ezek tervezetéről. Mi a véleménye a hatáskörök átszabásáról, a mozgó bírák intézményének kialakításáról és az úgynevezett külsős pályázók előnyben részesítéséről, tehát a nem kifejezetten bírósági gyakorlattal rendelkezők bírói szervezetrendszerbe való beengedéséről? Elintézheti elegánsan, hogy majd ezt kérdezzem meg az OBH elnökétől, de bízom a nagyvonalúságában, abban, hogy legalább részben kitér majd erre is a válaszában. Ezen túlmenően pedig egy rendkívül kényes kérdést szeretnék a Mi Hazánk Mozgalom nevében feszegetni, amelyet itt a sok száraz szakmai szöveg, meg statisztika sorolása közben szokás szerint senki nem mondott el, ez a bírói felelősség intézménye. Ugyanis ez a gyanútlan szemlélődőnek vagy a laikusok többségének úgy tűnhet, mintha igazából a bírói felelőtlenség intézménye lenne, némi túlzással. Én tudom, hogy ez nem így van, viszont az átlagállampolgár, választópolgár számára tűnhet úgy - konyhanyelven fogalmazva -, hogy rendkívül súlyos vagy extrém hibák elkövetését leszámítva, akár közigazgatási, akár polgári peres, akár büntetőügyekben eljáró bíró gyakorlatilag nyugdíjazásáig hivatalában maradhat, hacsak valami bődületes hibát nem vét. Mondjuk, ha egy korrupciós üggyel kapcsolatban nem lepleződik le, vagy valami egyéb súlyos törvénytelenséget nem követ el, akkor nyugodtan élvezheti a bírói egzisztenciával járó nemcsak javadalmazásbeli előnyöket, hanem a magas társadalmi státuszhoz kapcsolódó, pénzben ki nem fejezhető előnyöket is. Úgy tűnik, hogy ennek a szabályozásához azért egy etikai kódex vagy etikai szabályok előírása mégiscsak kevésnek tűnik. Azt is tudom, hogy könnyebb mondani, mint szabályzatban rögzíteni, de azért mégis születnek évről évre olyan döntések, meghoznak olyan döntéseket, amelyek joggal borzolják a kedélyeket, joggal ássák alá egyre jobban az igazságszolgáltatásba vetett amúgy is megingott hitet. Én tudom, hogy mennyiségileg, számszerűleg elhanyagolható számú ügyek ezek, de minőségükben, súlyukban oly mértékűek, amelyek lehet, hogy száz helyesen meghozott ítéletet, vagy akár ötezer vagy tízezer helyesen meghozott ítéletet, az eljárásban részt vevők igazságérzetével is találkozó, azzal megegyező ítéletet is gyakorlatilag szinte keresztülhúznak a szó átvitt értelmében. Keresztülhúznak, ha egy-egy nagy súlyú ügyben, főleg büntetőügyekben jelennek meg olyan ítéletek, amelyek igen távol állnak a társadalom igazságérzetétől. Nem tudjuk nem nevén nevezni az ügyek még mindig durva elhúzódásának súlyos problémáját, azt, hogy kiemelt súlyú, főleg büntetőügyek, bizony meglehetősen lassan haladnak. Tudom, lehet erre azt mondani, hogy azért ennek az ügyészséghez is van némi köze, hogy túlterheltek a bírák, óriási a fluktuáció. Egyébként látjuk az igazságügyi alkalmazottak körében is, hiszen pontosan ennek az ön által is megszavazott döntésnek az egyik következménye az volt, hogy volt olyan nap, amikor egy adott törvényszéken 25 igazságügyi alkalmazott mondott fel. Egy nap alatt, csak egy törvényszéken, 25-en. Azért ez finoman szólva is meghaladja a sokéves átlagot, és meghaladja a feltétlenül szükséges, indokolt mértéket. Tehát talán kevésbé kellett volna alávetni ezt a döntést a meglehetősen relatív pénzügyi előnyöknek. Majd arra is érdemes kitérni, hogy az előbb százalékos arányban sorolt átlagos béremelések azért a valóságban nem feltétlenül egyformán hatnak, nem ugyanazok, mondjuk, egy járásbíróságnál, mint egy törvényszéki vagy egy ítélőtáblai, vagy akár kúriai szinten. Tehát a bírák felelősségének, akár a belső szervezetrendszeren belüli felelősségre vonásának kérdéskörével kapcsolatban megindul-e végre akár a Kúria részéről is egy közös gondolkodás, mondjuk, más testületekkel, hogy azok a bírák, akik egynél több alkalommal hoznak nemcsak hogy az etikai elvárásoknak, hanem akár az írott jognak nem megfelelő, azzal sokszor homlokegyenest ellentétes ítéletet vagy a történeti tényállásokból vonnak le egészen elképesztő következtetéseket, mégis valamilyen felelősséggel tartozzanak? (13.40) De ne csak irgum-burgum jellegű felelősséggel és gyakorlatilag valós hátrányokkal nem járó felelősséggel tartozzanak, hanem akár a jogviszonyuk megszüntetése is szóba kerülhessen, ha a hiba olyan súlyú. Aztán számos területre nem tért ki az elnök úr. Gyanítom, hogy évről évre meg kell ismételnem az ezzel kapcsolatos felvetéseket, hiszen pontosan a társadalom igazságérzetének súlyos sérelméhez bizonyos jól körülírható ügytípusok tartoznak. A teljesség igénye nélkül mondok néhányat: az egyik ilyen a devizaalapú hitelezéshez kapcsolódó tevékenység, ami azért igen közelről érinti a bíróságok működését, és konkrétan egyébként a Kúria tevékenységét is. Nekünk nem úgy tűnik, hogy akár a devizaalapú hitelezésekkel kapcsolatos ítéletekben, akár az ezekkel szorosan összefüggő végrehajtási ügyekben az esetek nagy többségében a Kúria a kárt szenvedett és kifosztott magyar emberek oldalára állna. És higgye el nekem, elnök úr, ez nem egy egyszerű ellenzéki vagy jobboldali politikai ellenzéki üres lózung! Az összes szomszédos országban már réges-régen megoldották ezt a problémát. A Kúriának azért lennének eszközök a kezében ahhoz - akár a konkrét, egyedi ügyek végleges lezárásával -, hogy ezt a fajta kifosztást, amelyet Magyarországon, szokás szerint Magyarországon járattak csúcsra, azért mégse tudják így véghez vinni akár a pénzintézetek, akár pedig a követeléskezelők. Ami pedig a végrehajtások kapcsán történik, hát, gondolom, hogy ha nagyon akarná elnök úr, akkor mégiscsak oda tudna hatni, akár közvetlenül, akár legalább, mondjuk, a jogalkotás irányába tett javaslatok megfogalmazásával. Tehát amikor olyan helyzet áll elő - ezt is kénytelen vagyok megismételni -, hogy az ország politikai vezetésének egyik oszlopos tagja, az úgynevezett igazságügyi kormányzat egyik volt vezetője, jelesül a volt igazságügyi miniszter volt helyettese szorosan kapcsolódik egy egyértelműen maffiaszerű elkövetéshez, lehet azt mondani, hogy nincs jogerős ítélet az ügyben, és az ártatlanság vélelme megilleti a volt igazságügyi miniszter volt helyettesét is, ez formáljogilag igaz, de azért mégiscsak láthatjuk, hogy mi itt a rögvalóság, és ebben az ügyben, mondjuk, az állam kártérítési felelőssége simán felmerül a bírói közigazgatási jogkörben okozott károk analógiájára; amikor ehhez kapcsolódóan látható, hogy temérdek végrehajtó adott esetben még a mostani, az önök által, pontosabban a kormánytöbbség által meghatározott szabályoknak sem megfelelő módon járt el - van, aki az érvényes esküt nem tette le, tehát eleve nem rendelkezett jogosítványokkal a végrehajtási ügyekben, és így lakoltattak ki magyar embereket a legtöbbször az egyetlen vagyontárgyukat jelentő lakóingatlanukból -, akkor az mégiscsak vérlázító, én úgy gondolom. És ennek a bírósági szervezetre, a bírósági végrehajtói szervezetrendszerre, az önálló bírósági végrehajtói szervezetrendszerre semmilyen megrendítő erejű következménye nincs, a kormány pedig nyilván politikai és adott esetben bizony egyéb - akár büntetőjogilag is értékelhető, csak nem bizonyítható - okokból nem akar ezen változtatni. Kérdezném önt - tudom, hogy ez csak vélemény, de fontos lenne számunkra az ön véleménye, elnök úr -, hogy egyet tud-e érteni azzal a felvetéssel, hogy legfőbb ideje lenne az önálló bírósági végrehajtói tevékenységet az állam kizárólagos hatáskörébe visszahelyezni, és a mostani profitorientált státuszból a nonprofit jellegbe áthelyezni annak érdekében, hogy ne fűződjenek sunyi pénzügyi érdekek - és ne telepedhessenek rá maffiahálózatok - a magyar emberek kifosztásához. Aztán van egy másik nagyon fontos témakör, ami az utóbbi két hónapban kezd csúcsra járni a gyermekprostitúcióhoz és a pedofilmaffia működéséhez fűződő ügyekkel kapcsolatban. Jogalkotási javaslat vonatkozásában van-e, lesz-e elképzelése a Kúriának, tisztelt elnök úr? Itt még, ugye, a konkrét ítélethozataloktól messze vagyunk; és attól, hogy ezek az ügyek esetleg a Kúriát is megjárják, attól meg még messzebbre. De ha nem is feltétlenül megszólalási kényszere, de mondjuk, jogalkotási javaslat formájában ötlete, kezdeményezése lehet-e? Szerintünk lehet a Kúriának, de kérdés, hogy önnek mint a Kúria vezetőjének ezzel kapcsolatban mi a véleménye. Aztán éppen mai hír, részben a 2022-es évet is érinti, hogy összesen 5 milliárd forintra büntették a magyar embereket a Covid nevű világprojekt idején, tisztelt elnök úr. 61 ezer honfitársunkat összesen 5 milliárd forint értékben bírságolták meg, gyakorlatilag olyan megkérdőjelezhető állami intézkedések keretében, amelyek nagyon gyakran önmaguknak is ellentmondottak, önmagukkal keveredtek ellentmondásba. A visszafizetés, a részleges vagy teljes visszafizetés érdekében önök esetleg kívánnak-e bármifajta javaslattal is előállni? És aztán itt van egy nagyon, ezen az ülésszakon rendkívül sokat firtatott témakör, amely főleg a büntetőeljárásokat és főleg a bizonyítási eljárásokat alapvetően befolyásolhatja, komoly kihívást jelenthet adott esetben, ez pedig a mesterséges intelligencia megjelenése. Az ezzel kapcsolatos kihívásokra készülnek-e? Elkezdték-e az ezzel kapcsolatos felkészülést? Hiszen ez már a közeljövőben robbanásszerűen előálló probléma lesz, nem kizárólag, de főleg a büntetőeljárásokban. És végül, de nem utolsósorban ahhoz kapcsolódóan is lenne néhány gondolatom, amit itt a tegnapi nap legfontosabb napirendi pontja kapcsán már feszegetett a tisztelt Országgyűlés, ez pedig Till Tamás tragikus halálának ügye és az ehhez kapcsolódó jogalkotási kényszer, jogalkotási kapkodás, finoman szólva is partikuláris jogalkalmazás és jogértelmezés, amely rendkívüli módon jellemző és pusztító hatású itt, Magyarországon, hogy a rendőrség az adott ügyben úgy értelmezte a jogszabályokat, hogy 2015-ben elévült a bűncselekmény, hiszen az akkori szabályok szerint az elkövetőre kiszabható szabadságvesztés-büntetés felső határa 15 év volt, tehát 15 évvel az elkövetés után elévült. Aztán az ügyészség a társadalom igazságérzetének megfelelően végre úgy értelmezte, hogy nem az elkövető körülményei számítanak, hanem a bűncselekmény, amely, ugye, életfogytiglannal is büntethető, ezért soha nem évül el. Ez is mutatja, hogy milyen fontosak lennének például kúriai iránymutatások is ilyen, kétségkívül ritkán előforduló, de annál nagyobb társadalmi felháborodást és érdeklődést, aktivitást kiváltó ügyekben. Ezzel kapcsolatban kapkodva végzett jogalkotást az Országgyűlés, melyet egyébként a Mi Hazánk is támogatott, hiszen minden ezzel ellenkező döntés vállalhatatlan lett volna. De jeleztük, és most is jelzem, megerősítem, hogy jövő tavasszal elő fogjuk venni ennek a szabályozását, ugyanis szerintünk idejétmúlt az a szabályozás, hogy olyan esetekben, olyan ügyekben, amikor felnőttkorúként akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható lenne, ha az elkövető a 14. életévét betöltötte, de a 16.-at még nem, akkor 10 év, ha a 16.-at betöltötte, de a 18.-at nem, akkor pedig 15 év szabadságvesztés a büntetés felső határa, ami azt jelenti, hogy durván 6,5 év, illetve 10 év eltelte után élvezheti a szabad élet minden előnyét. És van még egy másik durva szabályozási hiányosság az életfogytig tartó szabadságvesztéssel összefüggésben: a 18. és 20. életév között van egy légüres tér, tisztelt elnök úr, ami nekem és a Mi Hazánknak is már régóta feltűnt. Ezt a most az ülésterembe érkezett Répássy államtitkár úr folyamatosan a Mansfeld-üggyel üti el, ami egy teljesen alaptalan hivatkozás. A Mansfeld-ügy ugyanis politikailag motivált ügy volt, és ott halálbüntetés kiszabásáról volt szó, míg az, amiről mi beszélünk, az életfogytig tartó szabadságvesztéssel függ össze köztörvényes ügyekben. Nevezetesen, Magyarországon ma kizárólag az ítélhető életfogytig tartó szabadságvesztésre, aki az elkövetéskor a 20. életévét betöltötte. Miért nem a 18. életév jelenti ezt a korhatárt? Aki a 18. életévét betöltötte, polgári jogi értelemben cselekvőképes, és büntetőjogi értelemben is legyen képes viselni tettének minden következményét. Jelzem önöknek, hogy ezért nem ítélhető életfogytiglanra a Deák téri kettős gyilkosság elkövetője; ezért fordulhat elő, hogy 35 éves korában ismét találkozhatunk vele a Deák téren. És minden évben történnek súlyos, kirívó, vadállati bestialitással elkövetett életellenes cselekmények, amikor az elkövetőt azért nem tudja a bíróság később se életfogytiglanra ítélni, mert az elkövetéskor ugyan a 18. életévét betöltötte, de a 20.-at még nem. Miért nem megyünk el abba az irányba? Miért nem lehet azt rögzíteni, hogy aki a 18. életévét betöltötte, és mondjuk, minősített emberölést követ el, akkor akár élete végéig élvezze a büntetés-végrehajtás vendégszeretetét, és véglegesen zárjuk ki a társadalomból? Mi indokolja ezt? Egyetért-e az államtitkár úr a Mansfeld-ügy analógiás álláspontjával, vagy esetleg velünk ért egyet? Bár nem tudom, hogy azt egyáltalán bevallhatja-e vagy beismerheti-e, hogy az életfogytiglan kiszabásának esetén ne a 20., hanem a 18. életév legyen a korhatár? Erre várok érdemi válaszokat. Köszönöm szépen a figyelmet.