Vejkey Imre
Általános vita lefolytatása B/5618 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2022. évi beszámolója H/6056 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2022. évi beszámolója címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról B/9608 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2023. évi beszámolója H/9954 Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2023. évi beszámolójának elfogadásáról
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Vadai Ágnes képviselő asszony kifogásolta, hogy az előző napirendi pont kapcsán a baloldal vezérszónoklata bennem azt a félelmet keltette, mintha száz évvel ezelőtt lennénk a proletárdiktatúra idején. Erre a képviselő asszony azt mondta, jó, hát akkor majd ő jön a nemzeti keresztény dologgal. Képviselő asszony, egy nagyon rövid történelmi áttekintést adok a most 80 éves kereszténydemokráciáról. A Kereszténydemokrata Néppárt jogelődje 1944. november 30-án jött létre a Galamb utcában. A létrejötte után följelentették a Gestapónál, és a Gestapo letartóztatta az embereit. Van, akit Dachauba vittek, és van, akit nyilas börtönökbe. Azt követően jöttek az önök szellemi jogelődjei, akik szintén börtönbe zárták, a kommunisták is börtönbe zárták a kereszténydemokratákat. Nos, képviselő asszony, hadd legyen jogom akkor megrettenni az ilyen dolgoktól, amiket itt a parlamentben hallottam. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)