Vejkey Imre
Általános vita lefolytatása B/5618 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2022. évi beszámolója H/6056 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2022. évi beszámolója címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról B/9608 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2023. évi beszámolója H/9954 Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2023. évi beszámolójának elfogadásáról
DR. VEJKEY IMRE, az Igazságügyi Bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Először is egy éles határvonalat kell húznom a kormánypárti vezérszónokok, a kormánypárti felszólalások és az ellenzéki vezérszónokok között. Ez az éles határvonal nem is annyira politikai megnyilvánulás alapján húzatik most először általam, hanem annak alapján, hogy kik azok, akik magáról a 2022. és 2023. évi beszámolóról beszéltek, ezek voltak a Fidesz és KDNP vezérszónokai, és kik azok, akik minden másról, csak erről a beszámolóról nem, ezek voltak az ellenzéki képviselők. Ezt követően pedig fontos hangsúlyoznom, lehet, hogy önök ezt nem értik meg, hogy egy nemzeti keresztény képviselőben régi rossz időkre emlékeztet az, amikor a baloldal számonkéri a bírákat, amikor az Országgyűlés épületében baloldali képviselők azt mondják, hogy nahát, maga bíróként, sőt nem is csak egyszerű bíróként, az OBH elnökeként, a Kúria elnökeként kivel mer beszélni magánügyeket telefonon, milyen álláspontot mer képviselni. Ne haragudjanak, azért ez mégiscsak sok! És önök, baloldal, annyira féltik a bírókat, hogy ilyeneket tesznek? Ilyeneket tesznek itt, amikor önök papolnak a Montesquieu-i hatalommegoszlásról, és közben pedig itt megfenyegetik a bírákat, felelősségre vonják? Hát, hol vagyunk? Visszamentünk időben nyolcvan évet, akárhány évet? Elképesztő! Elképesztő, ami ma itt történt! Konkrétan akkor: köszönöm Nagy Csaba fideszes vezérszónok és Hollik István KDNP-vezérszónok támogató felszólalását. Harangozó Tamás képviselőtársunktól elhangzott, hogy tulajdonképpen - bár, mint ahogy mondtam, nem beszéltek a 2022-es, 2023-as beszámolóról - valahol azért támogatják mégiscsak az OBH-elnök urat, merthogy élesen bírálta a Kúria elnökét. Nem ez a téma, nem az a téma, hogy ki kit bírál, és hogy esetleg az én ellenségem ellensége a barátom. Nem erről van szó! Hanem mi a napirendi pont? Az OBH elnökének 2022. és 2023. évi beszámolója. Hajnal Miklós képviselőtársunk, Momentum. Képviselőtársam tévedésben van. Tévedésben van, amikor azt hiszi, hogy napi ügyeket, bármilyen napi ügyet egy konkrét, elfogadott parlamenti napirendi pontba, ami a 2022., 2023. évi OBH-beszámolóról szól, ön azt jogszerűen beviheti. Ezt nem teheti meg, ezt nem tudja megtenni. Ezt nem tudja megtenni jogszerűen, és ezt nemcsak Magyarországon, hanem a világ egy parlamentjében sem tudja megtenni, mert azért vannak a napirendek, hogy napirendi pontokat tárgyalunk, ami odatartozik, azt tárgyaljuk. Akik ezt nem fogadják el, azok az anarchisták. Apáti képviselő úr. Ő sem korlátozódott a napirendi ponthoz. Jövőbeli bérrendezésekről, szervezetátalakításról, emberi jogi bíróságokról volt szó (Dr. Apáti István: Elnézést kérek!) No comment. (Derültség az ellenzéki sorokban. - Dr. Apáti István: Elnézést, hogy létezem!) Vadai Ágnes képviselő asszony. Amit Vadai Ágnes képviselő asszony előadott, én úgy gondolom, hogy ez elképesztő volt. Elképesztő volt az az arrogáns számonkérés, amit az OBH elnökével szemben tanúsított, az, hogy ő kivel folytat telefonon magánbeszélgetést, és még képes volt föl is olvasni a magánbeszélgetés tartalmát. Képviselő asszony, hol vagyunk? Felelősségre von egy bírót, az OBH elnökét azért, hogy kivel milyen magánbeszélgetést folytat? Ez nonszensz! Kérem, hogy próbáljanak meg a demokratikus jogállamnak megfelelően, ezen keretek között működni. Köszönöm. (Taps.)