Tompos Márton Kristóf

Általános vita lefolytatása B/5010 Az ügyészség 2022. évi tevékenységéről H/6059 Az ügyészség 2022. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról B/8995 Az ügyészség 2023. évi tevékenységéről H/9698 Az ügyészség 2023. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról

Law and CrimeCycle 2022-2026Bill 9999#86source ↗

TOMPOS MÁRTON KRISTÓF, a Momentum képviselőcsoportja részéről: (A mikrofonja nem működik.) Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Polt Legfőbb Ügyész Úr! Tavaly volt egy remek beszélgetésünk, amiből… (A mikrofonját bekapcsolják.) - mosta ki a NER-es haverokat. Azért nem volt nehéz dolgom összeállítani ezt a listát, valljuk be, hiszen az évek alatt ön erősen megdolgozott a rendszer fenntartásáért járó júdáspénzért. Volt miből válogatni. Sőt, annyira sok ügy volt, hogy nem is tudtam befejezni az időkeret miatt. Negyvennél sajnos meg kellett állnom, ezért úgy vélem, hogy az a tisztességes, ha számba vesszük most, hogy mi maradt ki akkor és mi történt azóta. 41. Budapest-Belgrád vasútvonal, ahol nagyjából ezer év alatt megtérülő vasútvonalat épít Mészáros Lőrinc a kínaiakkal, kínai hitelből, kínai cégekkel. Szél Bernadett feljelentését elutasították, és még azt is képesek voltak leírni, hogy a kormány tagjai büntetőjogi értelemben nem tekinthetők a központi költségvetés kezelésével megbízott személyeknek. De maradjunk még itt, mert ez egy aranybánya! 2024 szeptemberében az is kiderült, hogy Orbán Viktor édesapjának a bányájából szállították a köveket az építkezéshez. Hadházy Ákos pedig azt is nyilvánosságra hozta, hogy a csúcsszuper modern vasútba az 1980-as években a Diósgyőri Vasgyárban készült síneket is beépítették. A NAV elutasította a feljelentést, mert szerintük a feljelentő a feljelentésben az általa érzékszervi vizsgálatával tapasztaltakon és az azt rögzítő videóján túlmenően más konkrét tényt, körülményt nem közölt, de azért a biztonság kedvéért megkérdezték a MÁV-ot is: szerintük minden oké. 42. Lélegeztetőgép-biznisz, ahol az állam túlárazva, homályos hátterű közvetítőkön keresztül vett feleslegesen százmilliárdokért sok eszközt, többek között olyanokat, amelyek teljesen alkalmatlanok voltak Covid-betegek ellátására, sőt több halált is okoztak más országokban. A legnagyobb megrendelést a maláj szélhámos, Vinod Sekhar kapta 178 milliárd forint értékben. Egyébként itt azt a kereskedelmi bravúrt is sikerült összehoznia a Szijjártó-féle csapatnak, hogy magasabb rendelésszám után magasabb egységárat fizettek. Ugyanis a szerződés első verziójában még 5 ezer gépet rendelünk 75 ezer és 82 ezer dolláros áron, a negyedik, utolsó verzióban pedig már 6258 gépet, 89 ezer dolláros átlagáron. Ráadásul a maláj csak közvetítő volt, az eladó meg egy olyan cég, akivel a kormány közvetlen kapcsolatban áll a Budapest-Belgrád miatt. Azaz sikerült úgy lélegeztetőgépeket vásárolni a kínaiaktól méregdrágán, hogy bár közvetlen kapcsolata van hozzájuk a külügynek, mégis beiktattak egy malajziai közvetítőt, akiről egyébként egypár perces Google-kereséssel bárki kiderítheti, hogy szélhámos. Bizonyíték hiányában a feljelentés elutasítva. 43. Tiborcz szállodabiznisze, ahol egyetlen kapavágás nélkül, pusztán az engedélyek megszerzésével kereshet 1 milliárdot egy félkész visegrádi hotelen a miniszterelnök veje. Feljelentés elutasítva. 44. Taotámogatások Felcsúton, ahol ifjúsági szállodára kapott pénzből felnőttbarátként hirdetett hotel lett. De van itt Makovecz-stílusú kazánház és konferencia-központ is. Hát, tudják, hogy mi kell az ifjúságnak! Bűncselekmény gyanújának hiányában elutasították a feljelentést. 45. A KLIK szoftverügye, ahol több mint egymilliárdot költöttek el szoftverekre, amiket aztán nem használtak. Az ügyészség szerint még a bűncselekmény gyanúja is hiányzik. 46. Az 1956-os emlékév hivatalos dalával kapcsolatos ügy, ahol a szerzők és az előadók nem kértek semmilyen honoráriumot a dalért. Az emlékév igazgatója szerint, mert ilyen is volt, azonban 50 millióba került a dal. Hűtlen kezelés miatt tettek feljelentést, de azt bűncselekmény hiányában elutasították. A nyomozást el sem kezdték. Mint tudjuk, Magyarország halszagú és a fejétől bűzlik. 47. Liget-projekt túlárazásai. Legutóbb említettem a Biodóm ügyét, aminek a felhúzása eddig 45 milliárdba került, és még ennyi kellene a befejezéshez. De ott van még a Néprajzi Múzeum is, amelyik a 2019-es 26 milliárdos tervről a 2022-es átadóra 40 milliárdra drágult. Bár az abszolút győztes az Új Nemzeti Galéria, amit még el sem kezdtek építeni, de már a tervezőasztalon közel háromszorosára drágult, 26 milliárdról 72 milliárdra. Nyomozásról sajnos nem tudni. (17.10) 48. Ghaith Pharaon, a híres-hírhedt szaúdi szélhámos 2014-ben érkezett Magyarországra, nemzetközileg körözött személyként. Gyorsan a fideszes vezetők bizalmába került; kastélyokat vásárolt, Orbánnal találkozott, pedig be sem engedhették volna őt az országba. Feljelentést tettek a hatóságok mulasztása miatt. Az ügyészség ugyanakkor elutasította a feljelentést, azzal az indokkal - minden tiszteletem ehhez -, hogy „A kormány részéről kiadott tájékoztatások az időpontok, események tekintetében tartalmaznak ellentmondásokat, amelyek lehetséges magyarázataként felmerül a hatóságok szándékos mulasztása. Ez azonban csak egy lehetséges következtetés, de nem a megismert adatokból logikai úton levezethető egyetlen eredmény.” Na most, hadd kérdezzem meg: akkor nem önöknek kéne kideríteni, hogy mi a valóság? 49. Milánói Sámándob. Ezt nemrég adták át, jó hét évvel a hazahozatala után. A kormány 4,4 milliárd forintot biztosított a fejlesztéshez, összesen nagyjából 10 milliárdot nyelt el. A Sámándob tervezője hűtlen kezelés miatt tett feljelentést még 2019-ben, majd 2023-ban ismét. Eredményről sajnos nem tudni. 50. Horváth András nyilvánosságra hozta, hogyan kivételezett a NAV a nagyobb multikkal és magyar cégekkel, ezzel ezermilliárdos kárt okozva a magyar államnak - évente. Horváth András feljelentést is tett, de végül nem az általa kitúrt ügyekben indult eljárás, hanem őt jelentette fel a NAV, egyértelműen megfélemlítés céljából, ami három és fél évig tartott, ezalatt pedig Vida Ildikó és a vezetői kar többi része szépen elszivárgott. Később felmentették őt, de az általa nyilvánosságra hozott ügyekben azóta sem folyt nyomozás. És akkor nézzük meg azt, hogy mi történt a legutóbbi találkozásunk óta! 51. Orbán Viktor pisai repülőútja. A miniszterelnök magánútra repült a honvédség repülőgépével, nagyjából ezerkilométeres kitérőt kifizettetve az adófizetőkkel. Hadházy Ákos hűtlen kezelés miatt tett feljelentést. Elutasítva. 52. Tiborcz István és a logisztikai központ. A miniszterelnök veje először azért kapott 7 milliárdnyi állami támogatást, hogy saját logisztikai központot építsen, aztán még a Magyar Posta is megbízta egy ilyen építésével, amit 2026-ban majd meg is vásárolnak tőle. Feljelentés elutasítva. 53. Az ügyészség öt év alatt sem jött rá, hogy ki állhat a Vadhajtások mögött. Ugye, a mögött a Vadhajtások mögött, ami - elnézést kérek, elnök úr, de ezt sajnos idéznem kell - zsidózva, buzizva ígérte a 444 szerkesztőségének kiirtását. Nyilván a szerkesztőség feljelentést tett, de önök, Polt úr, nem találták meg a felelőst. Na most, ugye, arról a Vadhajtásokról beszélünk, ott nem találták meg, hogy vajon ki állhat mögötte, amiről Bede Zsolt fideszes propagandista elmondta, hogy ő áll mögötte. Bravó! 54. Orbán Viktor fogorvosa, Bátorfi Béla különböző cégei két nap alatt a legkülönfélébb jogcímeken 634 millió forintnyi állami és uniós támogatást kaptak ugyanattól az állami szervtől, a Lázár János vezette Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől. Korábban a szintén Bátorfi-érdekeltség Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztő, Kutató és Tudástranszfer Központ Kft. már kapott 1,3 milliárdot egy székház felépítésére, illetve két kutatóközpont létrehozására és működtetésére. Úgy látszik, sajnos kutatási eredményeket nem sikerült letenni az asztalra, de még egyetlen munkatársat sem találtak ott a nyomozók. Bűncselekmény hiányában lezárva. 55. Menczer Tamás és Magyar Péter pécsi csörtéje után önök arra a megállapításra jutottak, hogy az nem tekinthető kihívóan közösségellenesnek, és arra sem volt alkalmas, hogy másokban riadalmat keltsen. Hát, ugye, „nyugi, kicsi” - nem kell vizsgálódni, vége van. 56. RSZTOP-program. Ez nem Szájer Józsefhez kötődik, hanem az uniós forrásból megvalósuló, rászoruló személyeket támogató operatív program, amelynek keretében tartós élelmiszerek beszerzését és kiosztását érintő pályázatok kapcsán merült fel visszaélés gyanúja. Na most, a gyanú az volt, hogy a pályázatot nyerő cég előre tudta, hogy ő fog győzni. Az ügyészség azonban nem indított nyomozást. A tartós élelmiszereket ötszörös áron vásárolták meg. Az OLAF vizsgálatot indított, de a magyar hatóságok ezt nem tették meg. 57. A HungaroControl Zrt. pályázatánál a Mészáros M1 Autókereskedő Kft. és a Mercarius Flottakezelő Kft. indult, előbbi nyert, utóbbit sajnos kizárták. Ez azért történt, mert a Mercarius bár csupán egy típusbizonyítványt kellett volna hiánypótlásként benyújtson, ezt nem tette meg. Miközben az eredménytájékoztatóból kiderült, hogy a Mercarius 127 millió forinttal olcsóbb ajánlatot adott, mint Mészáros Lőrincék cége. Mily meglepő, ugyanez történt egy másik közbeszerzésnél - idézek -: egy másik közbeszerzési eljárásnál is, amit a Magyar Közút Zrt. írt ki, ott a Porsche Lízing Kft. szállt ki önként a versenyből, ők adták ugyanis a legkedvezőbb, nettó 1,29 milliárdos ajánlatot, de mivel nem adták be a kért, maximum párórás papírmunkát jelentő hiánypótlást, kizárták őket, ezzel pedig a második helyen álló Mészáros M1 Kft. ölébe hullott a győzelem. Ön, Polt úr, arra a felvetésre, hogy talán vizsgálni kellene, hogy az egyes cégek miért nem hiánypótolnak, mintha tudnák, hogy felesleges ezzel küzdeni, azt válaszolta, hogy vizsgálódjon az NVI, önök nem fognak. 58. 2019-ben a Türr István Képző és Kutatóintézet hólapátolási munkát írt ki bő egy futballpályányi területre, amit egy reklámcég 25 milliós ajánlattal nyert el, egy pöppet talán túlárazva. A rendőrség szerint a hó- és síkosságmentesítési szolgáltatás szabadpiaci árainak pontos megállapítása nem lehetséges. (Dr. Apáti István, nevetve: Óriási! Ez óriási!) Önök pedig ezt kilenc éve vizsgálják. Várjuk az eredményt. 59. Az MCC oktatói, akik láthatatlan munkáért is milliókat visznek haza, ilyen például Koltay András, a Szólásszabadság Műhely vezetője. Koltay főállásban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke, de emellett két egyetemen is tanít, valamint kuratóriumi tag egy parlament által létrehozott alapítványban. Évi 12 milliós a műhely bérköltsége, Koltay pedig az egyetlen dolgozó, úgyhogy szerintem mindenki össze tudja rakni a matekot, hogy hova mehet az a pénz. Feljelentés elutasítva. Aztán most mégis nyomoznak, úgyhogy nagyon várjuk, hogy mire jutnak majd. 60. És legvégül egy nagyon pikáns darab: Varga Judit hangfelvétele. A korábbi igazságügyi miniszter bevallotta egy hangfelvételen, hogy egy másik minisztérium munkatársa kihúzat neveket nyomozati anyagokból, és megpróbálnak belenyúlni az ügyészség nyomozásába. Idézek: alapos vizsgálat után megszüntették a nyomozást, mondván, hogy hát, Varga Judit csak pletykákat osztott meg. Polt úr, hát, azt kell hogy mondjam, hogy szóval, ebben… (Dr. Répássy Róbert: Csak ennyi?) - igen, sajnos csak ennyi, Répássy úr, ne haragudjon, ha csalódást okoztam - …azért el kell hogy ismerjük, hogy ebben munka van, ennyi mindent elutasítani, eltussolni, letagadni, elkenni, a nyomozást elhúzni - nos, ehhez azért egy szakértő kell, szóval, amit megtalált önben a Fidesz. Ők biztosan hálásak is önnek. És egy dolgot én is megígérhetek: mi sem fogjuk elfelejteni. Találkozunk jövőre ugyanitt! (Dr. Répássy Róbert: Melyik választáson?) Jövőre még ugyanez a ciklus van. Hm? Matek? Nem? (Dr. Répássy Róbert: Gondolom, egy TISZA-szigettel indulsz.)

Source: ParlText CEE · speech_id HU_S_20241218_00086