Hollik István
Általános vita lefolytatása B/5010 Az ügyészség 2022. évi tevékenységéről H/6059 Az ügyészség 2022. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról B/8995 Az ügyészség 2023. évi tevékenységéről H/9698 Az ügyészség 2023. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
HOLLIK ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Tompos Képviselő Úr! Hatvan, ugye? (Tompos Márton Kristóf: Ühüm.) Hatvan, jó. Az a helyzet, hogy ön mindenfajta tényállítás nélkül, de hatvan esetben utal arra, hogy az ügyészség nem a jogszabályoknak megfelelően járt el. Azaz bűncselekménnyel vádolja az ügyészséget. Az a helyzet, hogy minden magyar állampolgárnak, kiemelten az országgyűlési képviselőknek, ha bűncselekmény gyanúja a tudomására jut, akkor kötelessége bejelentést tenni. Ez azt jelenti, hogy ön hatvan esetben - ugyanis egyetlenegy ügyben sem tett bejelentést, azaz hatvan esetben - ön törvénysértést követett el. (Tompos Márton Kristóf folyamatosan közbeszól.) Vagy lehet egy másik verzió: az, hogy ön pontosan tudja, hogy az, amit most előadott, az semmi más, mint egy politikai performansz, aminek az a célja, hogy ön a magyar kormányt támadja. És ehhez önnek az sem drága, hogy az ügyészséget, az ügyészség munkatársait, a legfőbb ügyész urat besározza. (Tompos Márton Kristóf: Az ügyészség nem a kormány része!) Ez sokat elmond arról, hogy önök hogyan viszonyulnak a demokratikus intézményekhez és a független igazságszolgáltatáshoz, a bíróságokhoz és az ügyészséghez. Tehát önöknek még az sem drága annak érdekében, hogy a kormányt támadják, hogy besároznak teljesen indokolatlanul és alaptalanul ilyen független intézményeket. Nagyon sajnálom, hogy önök így állnak, de talán nem véletlen, hogy elmúlt a Momentum. Talán ez az egyik oka is ennek. (17.20) Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Köszönjük szépen a beszámolót. Ha megengedi, mivel ön írásban is és szóban is részletes beszámolót adott nekünk, én ennek a megállapításait nem ismételném meg. Az viszont világosan kiolvasható az ön beszámolóiból, mind a 2022-re vonatkozó, mind pedig a 2023-ra vonatkozó beszámolóból, hogy ön és a munkatársai a törvényeknek megfelelően jártak el. Annak ellenére, hogy az imént látható politikai nyomásgyakorlás rendszeresen előfordult az ügyészséggel kapcsolatban, pártatlanul és a törvényeknek megfelelően, magas színvonalon látták el a munkájukat. Ezt egyébként a 2022-es és a ’23-as váderedményességi mutató is bizonyítja. Engedje meg, hogy gratuláljak önnek ahhoz, hogy az EU-tagállamok ügyészségének hálózata, a Nadal Network önt nevezte ki elnökévé. Ez nyilvánvalóan az önnek szóló elismerés is, de azt gondolom, hogy ez az egész magyar ügyészi karnak és az ügyészség számára is egy elismerés. Jól mutatja, ez is egy újabb, sokadik bizonyítéka annak, hogy az a performansz, amit itt az ellenzékiek előadnak, mennyire megalapozatlan. Ők mennek szembe az autópályán. Tehát úgy látszik, hogy más tagállamok ügyész kollégái is úgy látják, hogy az ügyészség jó munkát lát el, csak az ellenzéki képviselők látják ezt teljesen másként. Milyen véletlen! Azt gondolom, hogy kilóg a lóláb. Úgyhogy, legfőbb ügyész úr, természetesen a Kereszténydemokrata Néppárt a nekünk benyújtott és a Ház elé hozott beszámolót el fogja fogadni. Köszönjük szépen a magas színvonalon végzett munkájukat, és önnek és munkatársainak áldott karácsonyt kívánok. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)